MENNYI (1) szó jelentése

Magyar nyelv (1862) szótárunk szerint MENNYI (1) szó jelentése, értelmezése:

(me-n-nyi v. mely-nyi) számkérdő névmás, tt. mennyi-t, tb. ~ek, vagy helyette azon en (an) képzőt veszi föl, mely a számnevekhez szokott járulni: mennyien v. mennyin, v. tájdivatosan: mennyen, mint: ketten, tízen, százan, ezeren, sokan, kevesen, számosan, néhányan, melyek inkább csak határozók. Gyöke vagy azon me, melyhez legközelebb rokon a kérdő mi, tehát szinte kérdő jelentéssel bír, a nyi pedig sokaságot jelentő képző, mi szerént eredetileg me-nyi, vagy me-nye, mint többek közt a Müncheni codexben: "Menye béresek bővölködnek kenyerekkel én atyám házában!;" "Menyeszer akartam te fiaidat egybe gyöjtenem!" egyébiránt ugyanott a mai szokás szerént kettőztetve is eléjön: "Kezde prédikálni, mennyeket ő neki tött volna úr." (Quanta fecisset); vagy pedig - mivel a régiek helyesirását sem következetesnek, sem döntőnek nem tekinthetjük - az első rész már mely szóból módosúlt az ly, ny előtt szintén ny-vé hasonúlván: mely-nyi, menynyi. A Debreceni Legendáskönyvben minye, melyben ,mi' a törzs; tehát úgy látszik, hogy mind a két törzs (mi és mely) megállhat, melyek különben is közel rokonértelmüek. Általános jelentése: mily nagy számu? mily sok? Megfelel neki a határozatlan annyi ennyi, vagy bizonyos szám, vagy mérték által meghatározott valami, pl. Mennyi pénzed van? Annyi, hogy beérem vele egy ideig. Mennyi árut hoztál? Ennyit ni! Mennyi gabonád termett? Ezer mérő. Mennyi adót fizetsz? Száz forintot. Valamely sokaság kifejezésére használtatik nem kérdő mondatokban is, amidőn a mutató a szócskával öszve is köttethetik. Menynyit vagy amennyit te adsz, annyit én is adok. Egészen határozatlanok ezek: amennyi annyi, mennyire annyira, mennyit annyit, stb. Midőn a hozzá tartozó alany elhallgattatik, akkor ennek ragait fölvéve főnévmásul áll, pl. Mennyivel termett az idén kevesebb borod, mint taval? (mennyi akóval). Mennyinek főzzön a szakács? (mennyi embernek). Mennyire (mennyi földre) megy el a gőzkocsi egy nap alatt? Mennyiért adnád oda lovadat? (forintért). Mennyibe került ezen új ház? (költségbe). Midőn szorosan szám vagyon kérdésben, helyette állhat a hány? pl. tavat hány ember halt meg falutokban? Hány itce bort ittál meg? V. ö. HÁNY? Öszvetéve: akarmennyi, oly számmal, vagy mértékkel, amennyivel tetszik; valamennyi, oly amik, vagy akik vannak, mindnyájan; semennyi. Midőn két viszonyos fogalmat vagy mondatot köt öszve, akkor is megfelel neki az annyi, pl. mennyi v. amennyi ház, annyi szokás. (Km.). Mennyi v. amennyi a pénzed, annyi a becsületed.

Betűelemzés "MENNYI (1)" szövegre

Morzé jelekkel leírva (csak ékezet nélküli betűkkel): -- . -. -. -.-- ..

A szó 6 betűs karakterrel van leírva, ebből 2 magánhangzó (33.3%). Ez 4.95 százalékkal kevesebb mint az átlagos magyar szó esetében. Vizsgált szövegnek összesen 0 karaktere van ami nem írható le angol ábécével (átlagnál 1.1 karakterrel kevesebb). Hátrafelé leírva: )1( IYNNEM.

Keresés az interneten "MENNYI (1)" kulcsszóra:

> Képek keresése
> BING kereső
> Google kereső
> Video keresés
> Fordítás: MENNYI (1) Angolra
*Eredmények új ablakban fognak megjelenni

Menü

Hirdetés

Statisztika